Vízimalom

Vízimalom

A dunatőkési Cséfalvay-vízimalomot műszaki műemlékként tartja számon a. Ez a régióban hajdan működő több száz vízimalom egyik utolsó hírnöke. Festőien szép környezetben, a Tőkési-ág partján találja meg az idelátogató.

A malom valószínűleg már a 19. század végén működött, egy 1904-ben kiadott útikalauz szerint a községhez tartozik egy „Kiserdő Malomház”. Az eredeti cölöpös malmot fa malomházzal, amely a Dukasz család tulajdona volt, a múlt század 20-as éveiben Id. Cséfalvay János vette meg. Ő építette át a malomházat a jelenlegi alakjára.

A háromszintű hófehér épület hatalmas (több mint 6 méter átmérőjű) kerekével már messziről felhívja magára a figyelmet. A tőkési malom alulcsapós, a kerekét alulról mozgatja meg a víz ereje. A malom szerkezete három részből áll: a hajtószerkezetből, az áttételekből és az őrlőberendezésből. A hajtószerkezet (malomkerék) és az áttételrendszer tulajdonképpen a malom külső része, amely - a víz energiáját felhasználva – a malomházban található őrlőszerkezetet működteti. A malomház egy parton álló háromszintes épület. A vízparton elhelyezett malomház kivitele olyan megoldás, amely elég ritka volt a Csallóközben.

A malomkerék meghajtását szolgáló víz mennyiségét zsilip, azaz a súber segítségével szabályozták. Az alulcsapós malom esetében ha túl magas vagy épp túl alacsony volt a víz állása, napokig nem lehetett a malomban őrölni.

Az őrlésre váró gabonát a malomház földszintjén zsákokban tárolták. Először a gabonát meg kellett tisztítani, ezért a szelelőgépben kifújták belőle a szemetet. Majd a gabonát kissé megnedvesítették, hogy a hántológép kövei könnyedén eltávolíthassák róla a külső héjat. Végül a meghámozott gabonát vagy a kőpadon, vagy a hengerszéken őrölték meg (a Cséfalvay-malom földszintjén mindkét őrlőberendezés megtalálható). A kőpad a régebbi típusú berendezés, melynek részei a garat (ezen keresztül öntötték bele a búzát), alatta a rázóka és a dob, melyben a két malomkő található. A malomkövek átmérője 1 méter, vastagságuk 30 centiméter. A kövek közti távolságot a molnár szabályozni tudta, így befolyásolta az őrlemény finomságát. A hengerszék már modernebb berendezés, mellyel sokkal finomabb lisztet lehetett őrölni, mint a kőpadon.

A megőrölt gabona egy kanalas szíjjal a malomház legfelső szintjére került, ahol különböző sziták szűrők és légfúvók segítségével elválasztották a lisztet a korpától, ill. a lisztet az őrlemény „finomsága” szerint szétválasztották (nullásliszt, daraliszt, stb.). Ezeket a végtermékeket a malomház első emeleti szintjén zsákokba töltötték és azokat egy csúzda segítségével az ott várakozó szekerekre, kocsikra rakták.

A malomban 1942-ben őröltek utoljára. A malom őrlési teljesítménye napi 10 mázsa liszt és 20 mázsa dara volt. Az ötvenes évek elején egy rövid időszakban a helyi földműves szövetkezet számára a malomban takarmányt (kukoricát) daráltak.

A vízimalom a múlt század nyolcvanas éveiben a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum gondozásában védett nemzeti műszaki - kultúrális műemlékké lett nyilvánítva. Jelenleg a malomban az eredeti műszaki berendezés mint állandó kiállítás áll a látogatók rendelkezésére.

A dunatőkési vízimalom a Norvég Civil Támogatási Alaptól kapott adományból a 2015-2017 években felújításra került. A műszaki műemlék malomház épület új tetőt kapott, kívül-belül újravakolták, bent új padlót kapott és az alapjai is meglettek erősítve. Az épület köré járda és új kerítés került. A malom műszaki berendezése megmaradt eredeti formájában. A vízikereket tartó konstrukcióhoz új cölöpöket lettek verve, fel lett újítva a malomkerék "gépháza", és a folyó túloldalára egy móló lett építve.