Navigáció

Tartalom

Csallóköz, bár eredetileg a víz által összehordott, vékony homok­  és televényréteggel borított kisebb­-nagyobb kavicszátonyok szigetcsoportjaiból állt, területén voltak mégis megművelésre és megélhetésre alkalmas területek, amit a dunaszerdahelyi Csallóközi múzeumban található, kelta-, avar- és a honfoglalás kori leletek bizonyítanak. Ezeknek az egyik lelőhelye nem messze, a községünk szomszédja Kisudvarnok területén van.
mapa1
A faluról az első írásos emlék 1392-ből származik, ahol Thekues néven említik. A település neve nagy valószínűséggel a tőke szóból származik és a község határában, a Kis Duna és a mai Tőkési dunaág árterében, található erdős területekre utal.

A török hódoltság ideje alatt Csallóköz természetes határterület volt és az itt élő lakosság ki volt szolgáltatva a török  fosztogató portyáknak.
Védekezésül, a szájhagyomány szerint, a falu lakosai ekkortájt húzódtak be mélyebbre a vízparti erdős-mocsaras területre, a község mai helyére.
A község nevének további megjelenési formái: 1416-ban Teukes nobilium, 1436-ban Thewkes, 1485-ben Thekes, a magyar nyelvű dokumentumokban pedig „Tőkés”.

Az 1536 évi úrbéri porták összeírása 7 portát és 3 zsellértelket említ, Az 1553 évi adóösszeírás szerint Zomor János és Kondé Lázár mint portatulajdonosok összesen 6 porta után fizettek adót. Később a község és a hozzátartozó határ földesura a Kondé család volt. 1712-ben az úrbéri porták összeírása 8 portát és 7 zsellértelket számlált,mapa2

Egy 1634-ben lezajlott egyházlátogatási  beszá- moló a falu mellett egy kolostor romjait említi, amely az akkori gyakori árvizeknek és mederválto-zásoknak esett áldozatul és amelynek helyét a be- számoló szerzője „Kolos- tor sziget” megnevezéssel ír le.

Történelmileg megalapozott jelek utalnak arra, hogy a faluban született Hadik András (Andreas) (1710-1790), aki Mária Terézia császárnő uralkodása alatt lovassági tábornokként vált híressé és akit a császárnő később tábornaggyá nevezett ki és grófi rangra emelt. Önéletrajza alapján, ahol azt állította, hogy "valahol a Csallóközben" született, egyes források szerint szülőhelye a mi falunk lehet. Ez az állítás azon a feltételezésen alapul, hogy az adott időszakban a gyakori árvizek miatt váltózó Kis-Duna mocsaras ágain átvezető "Tőkési rév" stratégiai jelentőségű hely volt, és a faluban (igaz átmenetileg) olyan katonai egység is állomásozhatott, amelynek tagja volt az apja (aki hivatásos katona volt) és annak a felesége. A teljesség kedvéért hozzá kell tenni, hogy Hadik András születéséről a történészek még nem találtak hivatalos feljegyzést.


Vályi András szerint (1796)
"Tőkés. Magyar falu Pozsony Várm. földes Ura Pokateleki Konde Uraság, lakosai katolikusok, Szerdahelyhez közel fekszik, és annak filiája, Eperjeshez is közel, Kis Udvarnokhoz fél órányira; határja 2 nyomásbéli, tiszta búzát, és rozsot leginkább terem, legelője jó, de szűk, piatza Szerdahelyen."

Fényes Elek szerint (1851)
"Tőkés, magyar falu, Poson vármegyében, a kis Duna mellett, Szerdahelyhez másfél órányira: 208 kath., 5 zsidó lak., sok réttel és legelővel; füzese is van a Duna mentiben. F. u. többen. Ut. p. Somorja."

Az 1815 évi népszámlálás szerint Tőkés „Nemes Helység” 29 házzal és 165 lakóssal. A 19. század végén a község határa a Habermann család birtokába került. Az Osztrák-Magyar monarchia idejében Pozsony vármegye Dunaszerdahelyi járásához tartozott, a huszadik század elejétől mint „Dunatőkés”. 1910-ben 196, túlnyomórészt magyar lakosa volt. Az első világháború után 1920-tól „Tekeš” névvel Csehszlovákia része lett.

A második Bécsi egyezmény alapján 1938-ban újra Magyarországhoz tartozott, majd a második világháború után visszakerült Csehszlovákiához. Lakosai közül mint az akkori magyar hadsereg katonái nyolcan vesztették életüket a második világháborúban. Emléküket emléktábla őrzi a helyi római katolikus templom falán. A háború után a Beneš dekrétumok alapján a még élő szemtanú visszaemlékezései szerint legalább nyolc család volt kiköltöztetve a Cseh Szudéta vidékre, akik csak a negyvenes évek végén kerültek vissza a falujukba. Megközelítőleg legalább ugyanannyian kerülték el a kitelepítést azzal, hogy az ú.n. „reszlovakizáció” keretében szlovák nemzetiségűnek vallották magukat.

1948-tól a község hivatalos neve „Dunajský Klátov”. A  mezőgazdasági kollektivizáció keretében a helyi földműves szövetkezetet az ötvenes évek elején „alapították”, amely később egyesült az eperjesi szövetkezettel és abban az időszakban  (gyakorlatilag 1989-ig) az Állami gazdasággal együtt a falu lakósságának túlnyomó részét a mező- gazdaságban foglalkoztatták. Az akkori viszonyokra jellemző, hogy a helyi Állami gazdaságban az ötvenes évek közepén még rizstermeléssel is foglalkoztak.

A községet 1960-ban közigazgatásilag Eperjeshez (Jahodná pri Dunajskej Strede) csatolták, napjainkban (1990-től) újra önálló község.